Élt egyszer egy bárány, aki más volt, mint a többi. Bár fekete volt a bundája, mégis sugárzott belőle a boldogság, mindenkivel kedves volt, mindenkin segített. Hitt abban, hogy van egy szebb világ, ahol van egy erős és tiszta lelkű gazda, aki igazságos minden állattal. Ez a fekete bárány azt állította, hogy ez a gazda az ő édesapja. A többi bárány ezt butaságnak gondolta, mindig kinevették, kicsúfolták. De ahogy telt múlt az idő, egyre többen hittek neki.

(I.)Egy napon megirigyelték társai és a vezérük elé lökték őt. A vezérnek nem volt más választása, ki kellett zárnia a közösségükből. Ez nem volt elég a többi báránynak, így hát azt kiabálták a vezérnek, hogy „ Tegyél hátára 4 vizes korsót, és indítsd el a pusztában, had pusztuljon!” A vezér hiába próbálta védeni a fekete bárányt, meg kellett tennie azt, amit a népe kért.

(II.)A fekete bárány nagyon félt, mert tudta, hogy a sivatagban, ahová száműzték, nagy veszély leselkedik rá.  A többi bárány nagy hahotázás, tapsolás közepette a fekete bárány hátára tette a 4 vizes korsót és útnak indították.

(III.) A fekete bárány alig ment pár métert, lábai összerogytak a nagy súly alatt, míg végül elesett. Társai kinevették, hátat fordítottak neki, és ott hagyták. A fekete bárány erőt vett magán, felállt, és folytatta útját. Arra gondolt, hogy ezt a 4 korsó vizet, odaadja a gazdának bizonyítékként, hogy ő csak neki szolgál, és érte teszi mindezt.

(IV.) Ahogy ment tovább, találkozott az anyukájával. Ő nem fordított hátat neki, segíteni akart az ő kis fekete bárányán, de nem tehette. Az anyuka hitt a fiában, és hitt az igazságos gazdában, hogy megmenti az ő egyetlen kis fekete báránykáját, és akivel majd egyszer ő is találkozhat. 

(V.)A fekete bárány továbbment, találkozott egy erős, jólelkű állattal, aki egy teve volt. A teve segített a báránynak vinni a vizet egy ideig, de nem kísérhette sokáig, mert neki még aznap más rakományokat is szállítania kellett.  A teve nagy segítség volt a fekete báránynak, hisz az ő teste nem olyan erős, mint a tevének volt, ezért hamar elfáradt. Nagyon nehezen vitte tovább a 4 vizes korsót.

 

(VI.)Egyszer csak találkozott egy sólyommal, aki nagyon megsajnálta őt. Vinni nem tudta a nagy terhet, viszont árnyékot tudott adni ebben a nagy melegben. Így enyhítette a fekete bárány fájdalmát, amit a perzselő nap okozott neki.  A sólyom sem tudta sokáig kísérni őt, haza kellett repülnie a kis fiókáihoz.

(VII.)A fekete bárány még bírta ideig-óráig vinni, azonban olyan nagy volt a súly, amit cipelt, hogy másodszor is elesett. Valahogy még csak-csak fel bírt állni, de érezte a lábaiban, hogy hamarosan végleg elhagyja az erő.

(VIII.)A sivatagban élő apró állatok szomorúan nézték, ahogy a fekete bárány küzdve megy tovább. Csodálkozva nézték, hogy miért viszi még mindig a 4 nagyon nehéz korsót a hátán, amikor levehetné. Szívesen segítettek volna neki, de nagyon gyöngék voltak ahhoz, hogy meg tudják emelni a nehéz vizeskorsókat.

(IX.)Már egy ideje figyelték a sivatagi rókák is. Szomjasak voltak, várták, hogy mikor lesz a leggyengébb a fekete bárány, hogy megihassák a vizet. A fekete bárány hátán megfeszültek a szíjak, amelyek a korsókat tartották. A bárány nem bírta tovább tartani. Harmadszor is elesett a nagy súly alatt.

 

(X) A rókák kihasználták az alkalmat, rávetették magukat a korsókra, tele itták magukat, a maradékot pedig kiöntötték a homokos talajra.  A homok azonnal beszívta az utolsó cseppet is. Miután a rókák nagyot kacagtak a gonoszságukon, megharapdálták a fekete báránynak mind a négy lábát, és végül az oldalát is, majd ott hagyták.

(XI-XII.) A fekete bárány ott feküdt a sivatag közepén, egyedül. Reszketett a félelemtől, mozdulni sem bírt már. Vett még egy utolsó nagy levegőt, felnézett az égre, majd azt mondta „Gazdám, miért nem vagy itt?”, lehajtotta fejét, és minden elsötétült.

 

(XIII-XIV.)Egy erős- biztonságot nyújtó kéz megfogta, felemelte, és magával vitte. Puha szalmára fektette, sebeit bekötözte, testét betakarta egy puha takaróval.

3 nap telt el. A fekete bárány kinyitotta szemeit, előtte volt egy alak arany ruhában, aki így szólt „Én vagyok a te gazdád. Hosszú utat jártál végig, hittél bennem.  Én is és az itt élő élőlények is mind vártunk rád. Menj vissza a többi bárányhoz, mutasd meg sebhelyeidet, mutass meg engem, hogy lássák, számukra is van hely ebben a világban, ahol mindenki szereti, elfogadja, és megérti a másikat.